Létrehozva: 2019.12.08.

Titokban Pesten járt a Barcelona legendája, ki nem találod, miért jött

Semmi felhajtás, semmi nyilvánosság. Többek között a Duna Arénában is feltűnt a hajdani világklasszis labdarúgó. Nem akárkikkel találkozott.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Duna Arénában hosszabb interjút adott Hriszto Sztoicskovnak. Az FC Barcelona egykori aranylabdás labdarúgója az Univision spanyol tévétársaság riportereként faggatta őt a magyar kormány által elindított sportfejlesztésekről és sportprogramokról.

„A tévétársaság végigjárja a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság helyszíneit és ennek kapcsán jöttek el Budapestre is, ahol jövőre a világ egyik legnagyobb sporteseményének néhány mérkőzésére kerül majd sor”

- mondta Szabó Tünde.

Az interjú végén Sztoicskov azzal a Barcelona-mezzel ajándékozta meg az államtitkárt, amelyben a bolgár labdarúgó az első gólját szerezte a katalán klub színeiben. Hozzátette, azért választotta ezt, mert éppen a Barcában játszott akkor, amikor Szabó Tünde az 1992-es barcelonai olimpián ezüstérmet nyert. Az egykori úszónő megígérte, hogy ő pedig legközelebbi találkozásuk alkalmával olyan relikviával fogja viszonozni a kedvességet, amelyet a barcelonai játékok alkalmával viselt.

Sztoicskov tévériporterként járt Budapesten
Fotó: Instagram

Az interjú helyszíne a Duna Aréna volt, amelyet Mikulás napjához kapcsolódóan először nyitották meg a nagyközönség előtt.

„A Nemzeti Sportközpont hagyományteremtő céllal tartotta meg ezt a nyílt családi napot, amelyen előzetes regisztráció után bárki ingyenesen részt vehetett. Bízunk abban, hogy ha a gyerekek elkezdenek sportolni, akkor a család többi tagja, így a szülők is többet fognak mozogni”

- mondta el az MTI-nek Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, akinek ígérete szerint a jövőben rendszeresek lesznek a hasonló események, mert az a cél, hogy a létesítmény a széles nagyközönség előtt is nyitva álljon.

Sztoicskov Instagram-oldaláról egyébként kiderül, hogy a Barca-legenda Budapesten interjút készített a fővárosunkban élő német Lothar Matthäusszal is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja