Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.11.16.

Rossz hírt közölt a szövetség: eltört a magyar válogatott focista bokája

A tegnap esti mérkőzésen szerencsétlenül ütközött az ellenféllel és a bokájára esett.

A péntek esti stadionavató hajrájában Kalmár Zsolt szerencsétlenül ütközött Lucas Torreirával, amikor a labdáért harcoltak. A magyar középpályás a jobb bokájára esett, rögtön a lábához is kapott és már nem kelt föl a földről. Kisvártatva megérkezett a hordágy is, sejteni lehetett, hogy nagy a baj.

A Magyar Labdarúgó-szövetség pedig késő este be is jelentette: Kalmár bokatörést szenvedett – írja a Nemzeti Sport.

Az MLSZ tájékoztatása szerint hónapokra kidőlt a Dunaszerdahely játékosa, ezért nem számíthat rá kedden Marco Rossi szövetségi kapitány, a sorsdöntő, Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Ekkor fog eldőlni, hogy a mieink kijutnak-e csoportjukból a 2020-as Európa-bajnokságra vagy a Nemzetek Ligája-pótselejtezőben harcolnak tovább.

A magyar válogatott péntek este a felkészülési mérkőzésen 2-1-re kikapott az Uruguay ellen. A meccsre egyébként 65 114 néző volt kíváncsi.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel