Létrehozva: 2019.07.19.

Ez a Fradi-siker titka: Rebrov egy év alatt lecserélte Doll embereit

A Ferencváros 15 év után elõször nyert újra párharcot a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõiben. A tavaly ilyenkor az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen vesztes Doll-csapatból most, a Ludogorec elleni kettõs gyõzelemre csak hárman maradtak Rebrov nagytakarítása után. A következõ körben sokkal könnyebb feladat vár az egy év alatt kicserélõdött magyar bajnokra.

A Ferencváros a hazai 2-1-es siker után, idegenben 3-2-re győzte le a párharc esélyesének tartott Ludogorecet. A bolgárok kerete 49 millió eurót (15,6 milliárd forint) ér a mértékadó Transfermarkt szerint, míg a Fradié 20,25 milliót (6,4 milliárd forint).

Könnyebb ellenfél következik

A Ludogorec erejét jelzi, hogy az utóbbi években kétszer jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, az Európa-ligában pedig nyolcaddöntőig menetelt.

"Karrierem szép estéje ez, rászolgáltunk a sikerre"

– mondta Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője a Nemzeti Sportnak.

A következő körben papíron jóval könnyebb feladat vár a Ferencvárosra: a máltai bajnok Valletta lesz az ellenfél. A Valletta kerete mindössze 3,4 millió eurót (1 milliárd forint) ér, összehasonlításképpen a Fradi braziljának, Isaelnek az értékét 2,2 millióra (704 millió forint) becsülik. A bolgárok búcsúztatása után óriási meglepetés lenne, ha a magyar bajnok nem lépne tovább a következő körbe.

Rebrov lecserélte Doll embereit

A Ludogorec elleni bravúr nagyban köszönhető a gárda ukrán vezetőedzőjének. Rebrov tavaly augusztusban váltotta a kispadon a német Thomas Dollt, és azóta szinte teljesen lecserélte a kezdőcsapatot. Doll Fradija az előző évadban az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen esett ki (1-1, 0-1) az Európa-liga selejtezőjének első körében. Az akkori hazai kezdőcsapatból mindössze három ember kezdett szerdán a Ludogorec ellen: Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és szlovén Miha Blazic.

A Ludogorec ellen öngólt szerző német Marcel Heister a Maccabi elleni visszavágón kapott szerepet Dolltól, de az összes többi játékost már Rebrov hozta a klubhoz. A Doll által kölcsönadott Priskin Tamásnak adott egy új esélyt az ukrán szakember. Télen érkezett a norvég Tokmac Nguen, az ukrán Ihor Haratin és a grúz Lasa Dvali, nyáron az ukrán Danilo Ignatenko és Olekszandr Zubkov, valamint a szlovák Michal Skvarka.

Az igazolások bejöttek, Rebrov remek csapatot rakott össze az idei nemzetközi kupaévadra. A Ferencvárosnak pedig idén jó esélye lehet arra, hogy bejusson valamelyik európai kupa csoportkörébe.

Folytatás szerdán, 20 órától a Groupama Arénában a Valletta ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet