Létrehozva: 2019.02.26.

Váratlan döntés, a tévéből is távozik Buzsáky Ákos

Mindenki csak találgat, miért rúgták ki a magyar focicsapat vezetõedzõjét. Tényleg ekkora a baj?

Hiába áll a III. Kerületi TVE a harmadosztályban negyedik helyen a csoportjában, távoznia kellett Buzsáky Ákos vezetőedzőnek. A korábbi válogatott focista tavaly nyáron vette át az irányítást, a játékosok és a szurkolók is imádták.

Éppen ezért furcsa a menesztés, melyre a klubvezetés szerint Buzsáky egészségügyi problémái miatt került sor.

 

A klub kiemelte: továbbra is segítenek a trénernek a gyógyulásában, s bíznak benne, hogy a mostani fájdalmas döntés az ő gyógyulását szolgálja.


Internetes fórumokon különböző pletykákat lehet olvasni az edzőről, de abban mindenki egyetért, hiányozni fog a kispadról.
A Portóval UEFA-kupa-győztes középpályás idáig az M4 sportcsatornán volt szakértő, egy ideig azonban a képernyőn sem láthatjuk őt.

„Buzsáky Ákos családi okokra hivatkozva jelezte, hogy egy ideig ne hívjuk műsorainkba szakérteni. Az M4 Sport pedig tiszteletben tartotta a kérését. Ákos úgy vélte, hogy nem tudna olyan szinten felkészülni, ahogyan szeretne, és nem tudnánk rá úgy számítani, ahogyan azt a műsoraink megkívánják. Az M4 Sport elégedett volt a munkájával, amit ezúton is köszönünk neki"

– közölte a csatorna a %Ripost%-tal.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott