Létrehozva: 2019.02.13.

Thomas Doll fájó búcsúja, így szakított a Fradi az edzőjével

A Fradi vezetõedzõje keserû szájízzel vált el a zöld-fehérektõl. Most elmondta, miért volt csalódott.

Menesztése óta először beszélt hosszabban a tavaly nyáron történtekről Thomas Doll, a Ferencváros korábbi fociedzője. A német szakember azután nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy kiesés elől menekülő együttesével, a Hannoverrel megszerezteelső győzelmét a Bundesligában.
Doll elmondta, mi nem tetszett neki a budapesti szakításban.

"Amikor behívtak a vezetők az irodába, hogy közöljék velem, vége, ennyi volt, az új szakvezető már úton volt Budapestre. Megalázó ez egy edző számára, főleg, hogy mindig is remek volt a kapcsolatom a klub elöljáróival. Segítőmmel, Ralf Zumdickkal pedig telefonon közölték, hogy megválnak tőle is. Tudom, egyszer minden véget ér, a legszebb fejezetnek is vége szakad, de más elbánást vártam."

- mondta Doll, aki egy bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert a csapattal.

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja