Létrehozva: 2018.11.30.

Sokkot kapott a magyar focisztár: nem tudott aludni attól, amit látott

Súlyos lábtörést szenvedett Fehér Krisztián, újra meg kell tanulnia járni. Kabát Péterék sírva fakadtak, amikor meglátták a sérülését.

Rendkívül súlyos sérülést szenvedett Fehér Krisztián, a Piliscsaba futsaljátékosának bal lábában térdtől lefele szinte minden csont eltört. Csapattársai sokkot kaptak, amikor meglátták a sérülést, Kabát Péter aludni sem tudott aznap.

A 27 éves játékost az ellenfél kapusa sodorta el, ezt követően a mentősök gyorsan kórházba vitték, ahol éjjel egy órától fél ötig a műtőteremben volt.

„A bal sípcsontomban nyílt törést szenvedtem, eltört a szárkapocscsontom és a bokám is két helyen. Most fémlemezek és csavarok tartják össze a lábam”mesélte a Borsnak Krisztián, akinek most az a célja, hogy három hónap múlva újra megtanuljon járni.

Krisztián csapattársa, Kabát Péter elmondta, 32 éves pályafutása alatt még soha nem látott ennyire csúnya sérülést.

„Mindenki sírt, nem tudtunk magunkhoz térni. Én este aludni sem tudtam, annyira sokkoló látvány volt. A kapus nem akart sérülést okozni, de jobban vigyázhatott volna” – mondta Kabát.

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

life.hu

Meghan Markle a ruhájával üzent a királyi családnak: „Wallis könyvéből játszik”

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

magyarnemzet.hu

Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserélni fog

ripost.hu

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Meccsre vitte fiát, majd holtan esett össze az olimpiai bajnok

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni