Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor - Videó

INSIDER
Létrehozva: 2018.05.24.

Magyar lányok a csúcson, csak egy nyerhet

A férfiak mellett a nõk is megharcolnak labdarúgó-BL döntõjében. Jakabfi Zsanett, vagy Marozsán Dzsenifer viheti haza a kupát.

Jakabfi Zsanett az első Bajnokok Ligája-győztes magyar női labdarúgó. A német Wolfsburgot erősítő játékos kétszer is elhódította már a rangos trófeát csapatával. Jakabfi tízévesen kezdett el focizni, előtte futóversenyeken és kézilabdában is remekelt. A BL-döntő másik magyar résztvevőjével, Marozsán Dzseniferrel többször játszottak egymás ellen a német bajnokságban.

Ismerjük egymás eredményeit, de ritkán futunk össze, főleg hogy tavaly nyáron Franciaországba, Lyonba szerződött

– mondta el korábban a sonline.hu-nak Jakabfi.

 

Zsanett Jakabfi (@zsanettjakabfi) által megosztott bejegyzés,

Marozsán tavaly is megnyerte a BL-t

Marozsán Dzsenifert az egyik legjobb női labdarúgónak tartják. A Budapesten született középpályás a német válogatottal olimpiát és Európa-bajnokságot nyert. Édesapja, Marozsán János négyszer szerepelt a magyar nemzeti csapatban. A közelmúltban a francia bajnokság legjobbjának választott Marozsán már várja a találkozást Jakabfival.

Ismerem Zsanettet, nagyon ügyes játékos, olvastam, hogy szerdán is négy gólt vágott a Bundesligában, ezek szerint jó formában van,

örülök annak, ha azt olvashatom, hogy ilyen jól megy neki Németországban. Nagyon jó lesz vele megint találkozni

– mondta el Marozsán május elején a Digi Sportnak.

Jakabfi és Marozsán szintén kétszeres BL-győztes, vajon melyikük örülhet majd csütörtök este a harmadik sikernek?

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát - döbbenetes videó

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Őrjöngenek a szülők: felháborító, amit az óvónő művelt beteg gyerekükkel

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus