Létrehozva: 2018.02.09.

Most jött a hír, valóra válhat Bernd Storck álma

Korábbi szövetségi kapitányunk jelölt a német klub kispadjára.

Bernd Storck lehet a német labdarúgó Bundesliga másodosztályában szereplő VfL Bochum vezetőedzője. A magyar szövetségi kapitányi posztról menesztett szakember immár négy hónapja arra vár, hogy teljesüljön az álma: hazájában végre szakvezetőként dolgozhasson. Most a Kicker szaklap szerint jók erre az esélyei Bochumban.

A Bundesliga 2-ben 14. Bochum az utóbbi négy meccsén vereséget szenvedett, csak három pont választja el a már kieső helyen álló Greuther Fürth-től, és egy az osztályozós Darmstadttól. Szerdán a vezetők felmondtak Jens Rasiejewski vezetőedzőnek, a csapatot eddigi segítője, Heiko Butscher vette át. Neki azonban nincs meg a szükséges edzői végzettsége, így a szabályok értelmében legfeljebb 15 munkanapig dirigálhat. Addig meg kell találni az új trénert.

Storck számára hazai pályát jelent Bochum: 1977-től az ifiben, majd 1981 és 1983 között a felnőtt Bundesliga-élvonalban játszott a Ruhr-vidéki klubnál.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

life.hu

Harry herceg keserű fordulatokra számíthat: Meghan Markle jobb partit találhat nála

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Zseni vagy, ha sikerül megoldanod ezt a trükkös matematikai fejtörőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával