Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.01.

Magyar focista robbanhat be a spanyol bajnokságban

A Real Madrid legendája figyelt fel a fiatal játékosra, aki már a felnõtt csapattal készül a következõ szezonra.

Tajti Mátyás a Málaga felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést a következő szezonra. A spanyol élvonalban szereplő csapat edzője, Míchel külön kérte, hogy a fiatal magyar játékos az együttesével készüljön együtt.

Tajti a német Duisburg elleni felkészülési meccsen kezdőként mutatkozott be a Málaga felnőtt csapatában, majd a holland AZ Alkmaar elleni találkozón maradhatott végig pályán. A szintén német Borussia Mönchengladbach elleni találkozón pedig csereként szállt be a 64. percben.

A hírek szerint a Málaga edzője, Míchel két játékossal volt nagyon elégedett az utánpótlásból, az egyikük Tajti volt, magával is vitte a 19 éves magyar játékost az edzőtáborba. Míchel játékos pályafutása során több mint 400 meccset játszott a Real Madridban, nem akárkiről van szó tehát. 

Tajti korábban a Barcelona utánpótlásában futballozott, de aztán eligazolt a katalán csapattól. Úgy tűnik, most reális esélye van arra, hogy a spanyol élvonalban focizhasson új együttesében. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras