Létrehozva: 2017.07.03.

Valóra vált az angolok rémálma, mindig a németek nyernek

A németek minden fronton taroltak.

A német labdarúgásról szólt a hétvége. Pénteken az U21-es korosztályban diadalmaskodtak, majd vasárnap a B-csapatukkal is behúzták a Konföderációs Kupa döntőjét Chile ellen.

A futball olyan játék, amit 22-en játszanak 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek

- szól Gary Lineker legendás mondása.

Dübörög a német utánpótlás

Lineker mondása most is alaposan beigazolódott, hiszen az U21-es tornán a spanyolok toronymagas esélyesek voltak. Közel duplája volt a hispán keret értéke a németekének (270 millió euró, kb. 85 milliárd forint), aminél egyébként csupán 10 felnőtt válogatott kerete értékesebb. Ráadásul a német U21-es korosztály krémje a Konföderációs Kupán szerepelt, végül így is 1-0-ra nyertek a fináléban.

A B-csapat is oktatta a világot

Szintén ebben az arányban nyert Chile ellen a Konföderációs Kupa döntőjében  a német "felnőtt" válogatott, amelynek átlagéletkora 24,3 év volt a fináléban.
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya mindössze három embert nevezett a 2014-ben világbajnok címet nyert együttesből az oroszországi viadalra (Shkodran Mustafi, Julian Draxler, Matthias Ginter). A Nationalelf a sztárok hiányában is veretlenül hozta el az aranyat.

Fényes a német foci jövője

Nem kell tehát aggódnia a 2018-as oroszországi világbajnokság előtt a német szurkolóknak, hiszen az utánpótlás mellett a B-csapat is fantasztikus, és akkor a Manuel Neuer, Mesut Özil, Thomas Müller fémjelezte A-csapatról még nem is beszéltünk.

 

origo.hu

Kiderült, mire szánta a gyógykezelésre összegyűjtött pénzt a halála esetén Tompos Kátya

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

hirtv.hu

Így elemezték szakértő vendégeink Orbán Viktor Békemeneten elmondott beszédét + videó

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Óriási a készültség, magyar drukkerektől rettegnek a németek

OLDALVONAL

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

OLDALVONAL

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

OLDALVONAL

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi