Létrehozva: 2017.06.19.

Botrányok után újra együtt a magyar álompár

Tavaly botrányhõsök voltak, idén újra dúl a szerelem Dudás Miklós kajakos és szerelme, Szigligeti Ivett között.

A kajakos Dudás Miklóst tavaly doppingbotránya miatt eltiltottak a versenyzéstől. Állítja, ismét jó útra tért és a nagy visszatérésre készül. Dudás őszintén beszélt az elmúlt évek hozzá köthető botrányairól, amiket kapcsolata is megsínylett szerelmével, a Magyarország Szépe idei döntősével, Szigligeti Ivettel.

A sportoló nem tagadja, hogy olykor más lányok felé kacsingatott, amit nagyon megbánt.

"Ami köztünk hullámvölgy volt, azt én beismerem, hogy mind az én hibámból adódóan volt. Ivett hála Istennek megbocsátó. Örülök annak, hogy meg tud bocsátani akkor is, ha hülyeséget csinálok"

- így indokolta hűtlenségét Dudás a TV2-n a %Ripost%-magazin riporterének.

Miki és Ivett 3 éve jöttek össze, mikor Dudás még aktív sportoló volt. Tavaly a riói olimpia előtt pozitív lett a sportoló doppingtesztje, ekkor azt állította, Ivett keverte a tiltott szert a testápolójába. Később pedig egy bolti rongálás miatt kerültek együtt bajba.

A botrányok után mindketten feketelistára kerültek. Miklós két év élsporttól való eltiltást kapott, Szigligeti Ivettet pedig Sarka Kata egy időre eltiltotta szépségversenyétől.


Dudás Miki nem érti, hogy miért ragadt bele az utóbbi időben az ügyeletes botrányhős szerepébe. Úgy érzi csak a negatív tetteivel kerül be az újságokba, viszont ha jó dolgot tesz, az senkit sem érdekel. 

Ha egy néni összeesik az utcán, és én újraélesztem, az senkit nem érdekel. Viszont, ha hülyeséget csinálok, azonnal megírják az újságok. Ezért fogom Ivettet is jól megverni és akkor majd benne leszünk az újságban! Mert ha simogatom, az senkit nem érdekel...

- viccelődött a kajakos az interjúban, aki jövő évi visszatérésére készül.

 

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Meccsre vitte fiát, majd holtan esett össze az olimpiai bajnok

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni