Létrehozva: 2016.10.30.

Gyalázatos doppingvizsgálatok Rióban. Veszélyben a magyar érmek?

A Doppingellenes Ügynökség a hoszteszek felkészületlenségére fogja a bakikat.

 

Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elkészítette jelentését a riói olimpia doppingügyeivel kapcsolatban. Az ötvenoldalas dokumentum nem vet túl jó fényt az ötkarikás játékokra és akkor még finoman fogalmaztunk.

A tanulmány azt üzeni, hogy néha kabaréba illő volt a vizsgálat, például angolul nem tudó hoszteszeket alkalmaztak, de volt olyan, hogy nem találták a sportolót az olimpiai faluban. Nem is egyszer, a jelentés szerint volt olyan, hogy a vizsgálatok alig felét tudták elvégezni. Több olyan eset is volt, hogy bár megtalálták a sportolót, de a hibás adatok miatt nem tudták hozzá párosítani. A Wada azt is kifogásolta, hogy labdarúgók esetében nem voltak váratlan vizsgálatok, például az olimpiai faluban, ami az ügynökség szerint „meglepő”.

A Wada szerint az antidopping-program közel volt az összeomláshoz.

Egy mintáról még az olimpia lezárulta után két héttel sem tudták, hol van, az augusztusi, holléti információs rendszer kitöltését a többség  kihagyta, csak 4795-en szolgáltattak adatokat a több mint 11 ezerből.

Hogy milyen utóélete lesz a tanulmánynak, nem tudni, de a legutóbbi olimpia több sebből vérzett, elcsalt meccsek, katasztrofális körülmények és pocsék doppingvizsgálatok jellemezték. Attól azonban nem kell tartanunk, hogy a magyar érmek elvesznének, hisz egyik sportolónk doppingmintája sem lett pozitív.

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista