Létrehozva: 2016.09.11.

Gyerekkorában tiportak a lelkébe olimpiai bajnokunknak

Azonnal bosszút állt érte, ezért csak úgy mehetett edzésre, ha bocsánatot kér. Nem egyszer hozták kínos helyzetbe tinédzserkorában.

Olimpiai bajnok úszónőnk, Risztov Éva egy rendezvényen beszélt arról, hogy milyen megaláztatások érték gyerekkorában. Főleg a súlya miatt kezdtek ki vele gorombán.

„Tizenéves voltam, és egyik reggelről a másikra harminc dekával több lett a súlyom. Az edzőm azt mondta, takarodj haza, mert harminc dekát híztál. Azzal toroltam meg, hogy elküldött engem, hogy elmentem a büfébe és ettem”idézi a Blikk Risztovot.

„Úgy mehettem délután edzésre, hogy elnézést kellett kérnem. Végül megkerestem Gyuri bát (vélhetően Turi Györgyről van szó, akivel Risztov 2005-ig együtt dolgozott, majd visszatért hozzá – a szerk.), és mondtam neki: elnézést kérek, harminc dekát híztam. Erre azt mondta, semmi baj, nem haragszom rád. Aztán délután, a tréningen újra kiabált: Éva, nincs meg a szint, mit csináltál? Látod, harminc dekát híztál, és már a víz alatt úszol?! Mit mondhattam volna erre: a víz fölött nem tudok” – viccelődött az úszó ezen az emléken.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor igen kínos helyzetbe hozták Risztovot.

„Az edzőm úgy gondolta, biztosan zugevő vagyok, ezért kaptam egy malacot, amelyet be kellett tennem a hűtőbe. Ha kinyitottam az ajtót, a fény hatására elkezdett röfögni. Anya elfelejtett szólni édesapámnak, aki egyik este kiment tejet inni, s a malac megijesztette, ezért összetörte. A tréner idővel szólt, nem megy a fogyókúra, mi van ezzel a disznóval? Mondtam, édesapám találkozott vele, és azóta nincsen.”  

origo.hu

Drámai csapást mértek Ukrajnára, itt a vég?

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke lányt szeret: fotókon Szoboszlai Dominik barátnője

hirtv.hu

Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

ripost.hu

Ilyen tündéri Szabó Erika kisbabája, nem akárki vette kézbe

ripost.hu

Itt telt be a pohár, Harryék végleg kiborították Katalin hercegnét

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

"Nem ismerem" – Dárdai Pál elmondta a véleményét Marco Rossiról

OLDALVONAL

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

OLDALVONAL

"A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet" - megszólalt Suhajda Szilárd özvegye férje halálának évfordulóján

OLDALVONAL

Szörnyűség állhat a háttérben, 30 évesen meghalt a profi sportoló