Létrehozva: 2016.07.30.

Egy egész város lázad a focista ellen: mémcunami!

Mennybõl a pokolba kívánják. Egész Nápoly az eddigi közönségkedvenc ellen fordult. Tépik, égetik, gyalázzák a mezét. Még Maradona sem képes megvédeni.

Az idei átigazolási szezon eddigi legnagyobb durranása, hogy a Juventus 90 millió euróért kivásárolta nápolyi szerződéséből Gonzalo Higuaínt. A Napoli-szurkolók azonban nem bocsátják meg eddigi hősüknek, hogy éppen a gyűlölt északi riválishoz szegődött.

Az olasz liga argentin gólkirálya tavaly 35 bajnoki meccsen 36-szor volt eredményes. Most azonban az imádat egy csapásra féktelen gyűlöletté és megvetéssé változott.

Még a Napoli hajdani legendája, Diego Maradona is szót emelt az ügyben, habár honfitársa (és szövetségi kapitányként korábbi játékosa) lévén ő igyekezett menteni a csatárt.

"Bánt engem a Higuaín-ügy, mert a Juventus képében egy közvetlen riválishoz megy. Ugyanakkor a játékost nem szabad hibáztatni. Neki a saját érdekét kell néznie, miközben a nagy fejesek vigyoroghatnak leginkább ebben az ügyben is. A szurkolók érzéseire meg senki sem gondol"

- dohogott Maradona egy Facebook-bejegyzésben.

Ettől még a heves vérmérsékletű déli szurkolók elsősorban Higuaínra haragszanak az "árulása" miatt.

 

Íme, néhány fotó és videó, amelyek ebben a témában készültek:

 

 

Variáció ugyanerre a témára:

 

Higuaín orvul hátba támadta a nápolyi elnököt?

 

Lábtörés formájában kívánják neki a "legjobbakat":

 

Giovanni: "Apámnak 2 Napoli-meze van; Maradonáé és ez. Ma azt mondta, fiam, dobd a tűzbe"

 

Naná, hogy a Napoli edzőmeccsén is ez volt a fő téma:

 

Szemétre vele:

 

origo.hu

Kifütyülték, nevetségessé tették az ukránoknak hízelgő német külügyminiszternőt - videó

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

mindmegette.hu

Így néz ki belülről az első magyar Primark – videón az üzlet!

magyarnemzet.hu

Az orosz nukleáris radarrendszerre mért ukrán csapás megijesztette a Nyugatot + videó

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

magyarnemzet.hu

Hollywood Budapesten: elképesztő, mit kért a szállodától Ryan Reynolds és felesége

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

travelo.hu

Jó hír: újabb helyen bukkanhatunk rá egymilliós eszmei értékű, tündéri kisemlősünkre

ripost.hu

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Térdműtétje után holtan találták otthonában a 31 éves testépítőt: „Újabb testvérünket vesztettük el”

OLDALVONAL

Öt tizenegyest hagytak ki egy meccsen, milliók szívét törték össze

OLDALVONAL

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

OLDALVONAL

„Pedig nem gyakorolja a büntetőket" - magyar sztárt ünnepeltek Lengyelországban