Létrehozva: 2016.02.16.

A Tankcsapda letiltatta egyik dalát

Induló nélkül maradt a Debrecen focicsapata. A Tankcsapda ugyanis 10 év után letiltatta dalát, már más szól a meccsek elõtt.

Ennyi volt, többé nem hallható a debreceni focimeccsek előtt a csapat indulója. A dalt 2005-ben írta a Tankcsapda frontembere, Lukács László, aki ezzel emlékezett meg a klub első bajnoki címéről.

A Loki hétvégén 4-0-ra verte a Vasast, a találkozó előtt azonban már nem a Piros-fehér című klasszikus szólt a játékosok bevonulásakor. Az okokról a zenekar közleményben nyilatkozott.

Az elmúlt években nem csak a csapat, de a labdarúgás összessége is alapos változásokon ment keresztül, már nincs meg bennünk az az érzelmi töltés, ami annak idején a dal megírására ösztönzött minket

- üzent a zenekar, mely ahhoz hozzájárult, hogy a klub hivatalos honlapjáról még letölthető legyen a dal.

A rajongók persze az okokat keresik, van aki szerint az üres stadion bosszantja Lukácsékat, a rosszmájúak szerint pedig a zenészek anyagi vitába keveredtek a Loki-vezetőkkel.

origo.hu

Németországban már készülnek Putyin támadására

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Donald Trump a világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet

life.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: az égi folyamatok szerint több jelentkező is akad

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait