Létrehozva: 2015.09.08.

Mobiltöltő miatt halt meg a focista

A belga Junior Malanda januárban repült ki az autóból, azonnal szörnyethalt. Mára kiderült, miért nem volt bekötve a biztonsági öve.

Akár még ma is élhetne a belga futball egyik nagy reménysége. A mindössze 20 esztendős Junior Malanda idén januárban szenvedett halálos autóbalesetet.

A Wolfsburg focistáját egy barátja vitte a repülőtérre. Amikor az autó megcsúszott, felborult, Malanda pedig kirepült belőle és egy fának ütközött. Azonnal szörnyethalt.


A napokban napvilágot látott szakértői jelentésből kiderült, hogy még ma is élhetne az utánpótlás-válogatott védő.

Junior Malanda a hátsó ülésen kikapcsolta a biztonsági övét. A baleset pillanatában a táskájában kereste a mobiltelefon-töltőjét

- áll a jelentésben, amely arra utal: ha a focista becsatolja magát, akkor túléli a balesetet.

Christoph Mackel államügyész szerint az autó sofőrje, a szintén belga labdarúgó Anthony D‘Alberto is hibázott a balesetnél.

Esőben, csúszós úton 80 km/h lett volna a megengedett sebesség, a kocsi azonban 120-szal száguldott

- mondta az államügyész, aki halálos közúti baleset okozásáért vádat emelt a férfi ellen.

D'Alberto akár ötéves börtönbüntetést is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet