Létrehozva: 2015.06.13.

Eláruljuk, mennyire fontos a finneknek a magyarok elleni Eb-selejtező

Nekünk sorsdöntõ csatának tûnik, amirõl mindenki beszél. De Finnországban mennyit foglalkoznak a mai meccsel?

Finoma szólva sem hozza lázba a finneket a mai, magyarok elleni Európa-bajnoki selejtező. A legjelentősebb lapok kevés szót fecsérelnek a találkozóra, pedig csapatuknak ez az utolsó esélye arra, hogy versenyben maradjon a továbbjutásért.

Az egyik legnagyobb múltú és példányszámú újság, a Helsingin Sanomat pénteki számában kis anyagban foglalkozott a találkozóval, továbbra is a FIFA-botrány viszi náluk a prímet. A finn-magyar meccs kapcsán Mixu Paatelainen szövetségi kapitány helyzetét elemzik, úgy vélik, akkor is kirúghatják, ha nyernek szombaton.

A színfalak mögött már a kapitány utódját keresik, nem bíznak benne.

Az Italehti című lap inkább a finn jégkorong-bajnokságról ír, az Eb-selejtező első híre oldaluk közepén található. Szerintük a játékosok és a szövetségi kapitány nincsenek jó viszonyban.

Paatelainen azt mondta, nem a focisták hozzáállásával, hanem a tudásukkal van baj. A játékosok a lap hasábján válaszoltak.

Az eredmények a kapitányt igazolják, de szombaton bebizonyítjuk, hogy rosszul ítélt meg minket.

Az mtv.fi oldal olvasóinak 88%-a azt szeretné, hogy Paatelainent rúgják ki, ezen kívül azonban egy szót sem írt a meccsről a lap. Rali-verseny, ökölvívás, Forma-1 és a jégkorong szerepelt a pénteki sportrovatban.

Az Aamulehti a finn válogatott kapusát, Lukas Hradeckyt szólaltatta meg, aki szerint élet-halál meccs vár rájuk.

Olyan lesz a magyarok ellen csata, mint egy döntő. Győzelemmel szeretnénk emlékezetes estét nyújtani a szurkolóknak.

Ha már a drukkerek: a finn lapok úgy vélik, nem fogynak jól a jegyek, aligha lesz telt ház szombaton.

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista