NÍNÓ

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.03.26.
Módosítva: 2024.03.26.

Megszakad a szív: ötgyermekes anya hunyt el az éjjeli horrorbalesetben

A gyerekek számára adománygyűjtésbe kezdtek a család barátai.

Nagyon sötét volt, ez okozta egy fiatal édesanya halálát, aki elektoromos rollerével közlekedett. A legszomorúbb az esetben, hogy öt gyermek maradt imádott édesanyja nélkül. 

gyász, gyertya
Fotó: Pexels

A harminchárom éves Ashley Rose Peck késő este a barátaival mulatozott, ami sajnálatos módon tragédiával végződött. Erről a nő barátai teljes őszinteséggel vallottak. 

„Éppen csak elkezdett hajtani, már hazafelé tartott, de elég sötét volt” – kezdte akadozó szavakkal Emilio Gonzales, az unokatestvére. 

Amíg az unokatestvére és a barátja kocsival haladtak elől, Ashley Lime e-rollerével követte őket. Ám az egyik pillanatban azt vették észre, hogy Ashley nekihajt a járda mellett lévő korlátnak, majd jó 10-15 méter repült, végül a kemény betonon állt meg. Két járókelő ért oda hozzá elsőnek, akik már eszméletlen állapotban találtak rá. 

„Újraélesztették, és mindent megtettek, amit tudtak, de nem használt. A két járókelő, akik megtalálták, hívták a rendőrséget, meg mindenkit. Nagyon kiterjedt agykárosodást szenvedett. Pont a halántékán találta el az ütés, nem sok ideje maradt. A legjobb anya volt a gyerekeinek. Csak ő volt nekik, csak ő” – tette hozzá Emilio. 

Ashleyt a rokonai meglátogatták a kórházba, hogy elbúcsúzzanak tőle. A család szerint meg lehetett volna előzni a balesetet. Egy GoFundMe oldalt hoztak létre Peck gyermekeinek megsegítésére és a temetési költségek fedezésére.

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Kiderült, együtt maradt-e a Házasság első látásra kedvenc házaspárja

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők