Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.10.12.
Módosítva: 2023.10.12.

5 milliót lopott ki a diákmunkás a hatvani áruházból

A biztonsági kamera mindent rögzített.

Nem véletlenül vannak bekamerázva a kasszák az üzletekben, a boltvezetők így akarják elejét venni, hogy a pénztárosok megdézsmálják a bevételt. Nem számolt ezzel az a fiatal, aki diákmunkásként dolgozott egy hatvani áruházban

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A 21 éves fiú módszere az volt, hogy a vásárlók által kifizetett összeget egy blokkba tekerve a ruhájába rejtette. Mivel 2020 májusától 2021 márciusáig több mint 5 és félmillió forintot sikkasztott, ez az üzlet vezetőinek is feltűnt, ezért kezdték visszanézni a rögzített felvételeket. Amikor tetten érték, éppen 250 ezer forinttal akart lelépni.

A hatvani járási ügyészség a saját zsebre dolgozó pénztárost folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással vádolja. A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés és 150 ezer forint pénzbüntetés kiszabására tett javaslatot. Indítványozták azt is, hogy a bíróság 5 év próbaidőre rendelje el a vádlott pártfogói felügyeletét, és kötelezze őt az okozott kár megtérítésére.

 

 

origo.hu

Már 12 éves az a döbbenetes hiba, amely miatt a magyar focibírókat kizárták a világversenyekről

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van