Létrehozva: 2023.05.16.

„Nem tudok aludni azóta, hogy eltűnt” – kétségbeesve keresi családja a 16 éves, kalocsai tinilányt

Tóth Alisa Angelikának még decemberben veszett nyoma Kalocsáról. A tinit a rendőrség is nagy erőkkel keresi, ám hat hónapja nincs hír róla.

Alisa édesapja, Tóth Gábor a Borsnak elmondta: sajnos Alisa édesanyjával nincsenek jóban. A férfi azt állítja, többször volt, hogy a volt párja elvitte a gyermekeit a tudta nélkül, vagy nem engedte nekik, hogy beszéljenek vele. Tizenhat éves tinilányával, Alisával nagyon jó volt a kapcsolatuk, imádják egymást, így az édesapa végképp nem érti, hova tűnhetett a lánya, hiszen rá mindig számíthatott. 

Alisát a rendőrség is körözi Fotó: Police.hu

„Épp Skóciában voltak, amikor a volt nejem hazament Magyarországra papírmunkákat intézni. Három nap múlva hívott, hogy Alisa eltűnt. Állítólag előző éjjel még megvolt, majd reggelre nyoma veszett. Pénzt nem vitt magával, csak a személyigazolványát vette ki anyja tárcájából”

– nyilatkozta az édesapa. Hozzátette: volt párja új kapcsolatot létesített, amiből gyermeke is született.

Alisa sokat panaszkodott édesapjának

„Alisa panaszkodott nekem, hogy nem tud eleget tanulni, mert vigyáznia kell a kisbabára. Fogorvos szeretett volna lenni, ám romlani kezdtek a tanulmányi eredményei”

– magyarázta Gábor, aki azt is hozzátette: nem hiszi, hogy fiúval lépett volna le a lánya, és az, hogy elszökjön, nem is volt rá jellemző.

Alisáért nagyon aggódik édesapja Fotó: Police.hu

Magánnyomozót bérelne fel az édesapa

„Nap mint nap hívom a rendőrséget, azt mondják, körözik őt. A rendőrség szerint Alisa felhívta az anyját, hogy jól van, de ő nekem ezt nem mondta. Most már fél éve, hogy nem tudok róla semmit, nagyon aggódom”

– mondta Gábor, aki már arra is gondolt, hogy magánnyomozót bérel fel.

„Nem tudok aludni azóta, hogy eltűnt. Úgy fekszek, kelek, hogy a lányomra gondolok. Ezt nem lehet feldolgozni. Alisa, ha ezt olvasod, tudd, hogy engem bármikor megtalálsz és jöhetsz. Az ajtó bármikor nyitva áll előtted, várlak. Ha segítség kell, csak szólj és azonnal megyek!” 

- üzeni a kétségbeesett édesapa. 

Aki látja Alisát, szóljon!

A fiatal lányon fekete lakk szerű kabát volt, szürke lengés nadrág, szürke pulóverrel és egy lila Gandhit ábrázoló pólóval. Fekete Vans cipőt viselt, nyakában ezüst színű kis pillangós nyaklánccal. Haja szőke, vállig érő és egy fekete hátizsák van a hátán. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt személy jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokat, melyek a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait, vagy hívják az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.


 

 

origo.hu

Bejelentették: a francia katonák elindultak a háborúba

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

magyarnemzet.hu

Menczer Tamás csattanós választ adott Magyar Péternek, aki sértegette a Fidesz szavazóit + videó

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

hirtv.hu

Nógrádi György szerint akik az eszkaláció mellett kötelezték el magukat, nem ismerik az erőviszonyokat + videó

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

"Én nem a BKV-n akarom megtalálni a Nagy Ő-t"– elkerüli a szerelem a dúsgazdag magyar realitysztárt

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Elesett a főváros, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Csodálatos lelkek voltak” – Tinédzser testvérpár vesztette életét egy horrorbalesetben

NÍNÓ

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

NÍNÓ

Elesett a főváros, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Mentőhelikopter landolt Hajdúnánáson, többen életveszélybe kerültek

NÍNÓ

Tömegkarambol a 7-es főúton, zajlik a mentés

NÍNÓ

Drámai pillanatok: vezetés közben lett rosszul egy férfi Ferencvárosban

NÍNÓ

Tragédia történt az éjjel, amíg aludtál

NÍNÓ

Őrizetbe került a "boszorkány", aki több ezret kaszált emberek átverésével