Létrehozva: 2023.04.29.
Módosítva: 2023.04.29.

Ilyen nincs: kocsikarcoló fantom tűnt fel Újbudán

Több tucat kocsit karcolt össze a vandál, de a rendőrség nyomoz már az ügyben.

Minden autós egyik rémálmára keltek csütörtök hajnalban többen is Újbudán: az egyik utcában ugyanis valaki, vagy éppen valakik több tucat kocsit megrongáltak – számolt be róla a Metropol. A helyiek szerint 28 autót karcoltak össze, méghozzá szándékosan, a kocsikba ugyanis esetenként kacskaringós mintát is belevéstek. 

Már a rendőrség is nyomoz a rongálások ügyében Fotó: Pexels

Éjjel és hajnal között csapott le a vandál

Úgy tudni, hogy a rejtélyes vandál szerda éjjel és csütörtök reggel hat között csapott le az utcán parkoló kocsikra. A kocsitulajdonosok ezért most szemtanúkat keresnek, akik láthattak valamit a történtekből, ugyanis egyelőre nem sejtik, hogy ki vagy éppen kik lehettek a tettesek.

A Metropol felkereste a rendőrséget, akik elárulták, hogy hozzájuk is megérkezett a bejelentés, és már meg is indult a nyomozás az ügyben: 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága bejelentés alapján indított nyomozást rongálás bűntett miatt, mely során ismeretlen tettes az elsődleges adatok szerint 23 autót megkarcolt a XI. kerületben

– közölték az egyenruhások.

Gazdagréten is ólálkodik egy fantom? 

Többen hozzátették, hogy nem csak erről a környékről, hanem Gazdagrétről is érkeztek aggasztó hírek, ugyanis helyiek azt mondták, ott is ólálkodik valaki, aki rongálja az autókat. Azonban hozzátették, hogy itt nem megkarcolják a kocsikat, hanem valamilyen éles tárggyal szurkodják ki az autók kerekét.

Sajnos nem ez az első ilyen eset: karácsony reggelén a több autótulajdonos kelt arra a Bérkocsis utcában, hogy autóik ablakát valaki betörte. Végül több tucat károsult gyűlt össze, volt olyan családanya, aki elmondta, hogy beteg gyermekét kellett volna kezelésre szállítani a kocsival, ami így használhatatlanná vált.

Unatkozó gyerekek törték be a kocsik ablakait

Nem sokkal később kiderült, hogy a tettesek jól szituált családokban élő gyerekek voltak, akik elmondásuk szerint puszta szórakozásból tették tönkre a kocsikat és ezzel több tucat család karácsonyát is. 

 

Alig pár hete pedig Csömör és a XVI. kerület bizonyos utcáiban élők jelezték: egy különös férfi rongálja éjjelente a parkoló kocsikat.  A férfi egy idő után már nappal is nekiesett a kocsiknak, ugyanis a XVI. kerületben egy délutáni szülői értekezlet alatt karcolta szét az iskolában ücsörgő szülők járgányait. A vandált több kamera is felvette, a rendőrség pedig ebben az ügyben is nyomozást indított.

NÍNÓ

Videó buktatta le a pofátlan pécsi sofőrt, nem hiszed el, mit tett

Akciójáért most a bíróságon kell felelnie.

NÍNÓ

Videó buktatta le a pofátlan pécsi sofőrt, nem hiszed el, mit tett

Akciójáért most a bíróságon kell felelnie.

 

 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket