Létrehozva: 2023.01.06.
Módosítva: 2023.01.06.

Terroristát kaptak el Budapesten

A rendőrök a népligeti buszpályaudvaron csaptak le a nőre.

A 29 éves nő ellen a belga hatóságok terrorizmussal kapcsolatos tevékenység miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot

 

A magyar rendőrség közlése szerint a belga állampolgárt a népligeti Volánbusz buszpályaudvaron fogták el két nappal ezelőtt. A körözött nőt őrizetbe vették, ma pedig kiadatási tárgyalásra állították elő a bíróságra – számolt be a police.hu

Mint az kiderült, a Brüsszeli Francia Nyelvű Első fokú Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot terrorista csoport tevékenységében való részvétel, illetve az ország területének elhagyása terrorista bűncselekmény elkövetése vagy annak támogatása miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy terrorista csoportokat akart meglátogatni a szíriai hadműveleti területen. 

 Az európai elfogatóparancsban megjelölt cselekmények maximális büntetési tétele 10 év szabadságvesztés. A Fővárosi Törvényszék szerint a belga igazságügyi hatóság által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei fennállnak. A tárgyaláson a nő hozzájárult egyszerűsített átadásához, így a bíróság elrendelte átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását. A nőt január 16-ig át kell adni a belga hatóságoknak. A végzés végleges.
 

 


 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

magyarnemzet.hu

Ancelotti odaszúrt Tuchelnek: Mi is nekiállhatnánk panaszkodni

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj