Létrehozva: 2023.01.17.

"Alapból egy kötözködős pali, de benarkózva rettenet volt" - A helyiek jól ismerték a rendőrgyilkost

Többen is felismerték a gyilkosság éjszakáján Sz.Szilárdot az újbudaiak Facebook-csoportjában, ahol már akkor elmondták, hogy féltek az agresszív és kiszámíthatatlan férfitől.

Tagadhatatlanul az elsőszámú ellenséggé vált hazánkban az az Sz. Szilárd, aki több rendőrre is rátámadt késével január 12-én késő este. Három egyenruhást megsebesített, az egyikük, egy mindössze 29 éves zsaru, Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette. Az állítása szerint démonokat látó férfi egy idős asszony lakásának ajtaján akart behatolni, aki már az alváshoz készülődött, mikor az őrjöngő személy kis híján halálra rémítette. 

Feküdtem az ágyban, amikor az ajtót betörte

 – emlékezett vissza a súlyos beteg Mária néni, akinek mindkét lába helyén protézis van. 

Újbuda a főváros egy kifejezetten jó nevű kerületének számít, ahol az átlagosnál jobb a közbiztonság és amivel ritkán azonosítanak emlékezetes bűncselekményeket, emiatt is érthető, hogy a késelés éjszakáján a lövések, a sorban érkező rendőrautók és a mindent ellepő egyenruhások felzaklatták a környékbelieket, akik a kerületi Facebook-csoportban próbálták egymástól megtudni, hogy mi is történhetett:

Előttünk áll 25 rendőrautó, berohant az udvarba kb. 40 rendőr, meg egy palit letepertek a 47-es megállójában, Etele/Fehérvári sarok

- kezdte az egyik hozzászóló, amire érkezett is a gyors reakció: 

"akkor ezért volt, hogy itt két megállóval feljebb is minden utcában száguldottak körbe a rendőrautók. Valami nagyobb fogás lehet talán, ha már fekete nyomozó autók is rohantak."

rendőrgyilkos
Hosszan sorakoztak a rendőrautók a Lecke utcai ház környékén

Az, hogy a rendőrgyilkos ahogy mondani szokták ismert arc volt, és többeknek is már rossz tapasztalata volt, a bejegyzésekből is gyorsan megtudható:

Van itt egy csávó, aki állandóan be van narkózva és üvöltözik az utcán is. Az első durranásra lettem figyelmes, és próbálták a rendőrök földre kényszeríteni a villamosmegállóban. Velük is üvöltözött és ellenállt. Jött egy villamos a Szavolya felé és azután rohant el a csávó, de a rendőrók elkapták. Akkor valamikor adták le a második lövést. És utána jött a rengeteg rendőr. Én 28 autót számoltam.

 "A szembe házban a földszinten lehetett a baj, mert feljebb nem mentek. Az első mentő is vagy jó fél óra után ment el szirénázva. Lehet a rendőrök is megsérültek, mert csak annyit hallottam, amikor rádión beszéltek a központtal, hogy mind a ketten vérzünk" - írta egy Sz. Szilárdot látásból ismerő szemtanú, de másoknak sem volt jó véleménye az agresszív férfiről: 

A nevét nem tudom. Csak látásból "ismertük". Alapból egy kötözködős pali, de benarkózva rettenet volt.

 

rendőrgyilkos, rendőgyilkosság, Sz. Szilárd
A rendőrgyilkos azóta beismerő vallomást tett

A beszámolók és találgatások egészen addig folytatódtak, míg az egyik csoporttag be nem linkelte a rendőrség közleményét, melyben hivatalosan is beszámoltak Baumann Péter haláláról és a történtekről.

Felfoghatatlan tragédia. Nem tudom, ez az elkövető nappal merre járkált, de a kerület csomópontjain egyre több az őrült. Móricz, Kelenföld, Allee... már ösztönösen azt keresem a megállókban, kihez álljak védelem miatt közel babakocsival az ilyesmi arcok miatt

 

- fejtette ki egy aggódó anyuka.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Kormányinfó élőben a HírTV műsorán

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak