Létrehozva: 2022.01.10.

Gyilkosság áldozata lett? Kétségbeesetten keresi eltűnt fiát Andrea

Török Zoltánnak immár négy hónapja nyoma veszett, az eltűnt fiatal férfiről azóta nem tud semmit az édesanyja, aki már halottlátó segítségét is kérte.

Négy hónapja se éjjele, se nappala nincs Mezősi Andreának, akinek eltűnt a fia. A 29 éves Török Zoltán édesanyja már minden követ megmozgatott, de a próbálkozásai nem vezettek eredményre.

Török Zoltánnak négy hónapja veszett nyoma
Fotó: police.hu

„Folyamatosan figyelem a rendőrség oldalán a nyilvántartást, amit az ismeretlen, beazonosítatlan holttestekről vezetnek. Sőt, már személyesen is felkerestem őket emiatt, de egyelőre szerencsére közöttük nem bukkantam a fiam nyomára” – mondta el a Blikknek az aggódó asszony, aki kétségbeesésében már egy halottlátót is felkeresett. – „Azt állította, hogy a fiam már biztosan nem él, de nem ő akart meghalni, tehát valaki megölhette. Összeomlottam, amikor azt mondták, a holttestét a Dunában kell keresni. Hiába telt el ennyi idő, még mindig reménykedem abban, hogy életben van. Már arra is gondoltam, hogy baleset érte, vagy esetleg fogva tartják valahol. Ha minden rendben lenne vele, már biztos jelentkezett volna, hiszen korábban szinte minden nap beszéltünk telefonon.”

A férfi az elmúlt években Tatán dolgozott az építőiparban. Egy ideig a barátnőjével élt, de a szakításuk óta a főnöke biztosított neki szállást. Miután Zoltánt korábban megbírságolták, mert nem hordott maszkot, tíz nap elzárásra ítélték, szeptember 4-én engedték ki. Aznap igazoltatták a budapesti Boráros téren, de azóta semmi nyoma.

„Ami nagyon furcsa, hogy az egyik ismerőse az eltűnése napján éppen Dunáról osztott meg képeket a közösségi oldalán. Nem akarok vádaskodni, de a fejlemények tudatában nagyon érdekesnek tartom. Viszont azóta sem tudtam beszélni vele. Már egyre rosszabbul vagyok, néha az őrület határán táncolok, egész egyszerűen ezt képtelenség feldolgozni” – fogalmazott az aggódó édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés