Létrehozva: 2021.12.22.

Iszonyatos sikolyok: Ezért ütötte el a gimis lányokat a magyar sofőr

Teljesen befagyott szélvédővel, utolsó utáni pillanatban fékezve gázolt el három iskolás lányt a zebrán egy 22 éves férfi. Bár a lányok egyike több métert repült, csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet.

Hatalmas csattanásra és iszonyatos sikolyokra lettek figyelmesek a mezőkövesdi Mátyás király utcában reggel munkába igyekvők, ugyanis egy autó sofőrje szinte fékezés nélkül hajtott arra a zebrára, ahol éppen három diáklány igyekezett át a túloldalra.

A lányok már a zebra közepén jártak, amikor a kék Skoda közéjük hajtott, egyikük pedig a szélvédőre is rázuhant, onnan repült tovább. A szemtanúk szerint a lányok szabályosan közlekedtek.

Hallottuk, hogy telefont nyomkodott az egyik fiatal, és hogy hirtelen léptek le a zebrára, de a lányok már igenis a zebra közepén jártak, amikor a kocsi behajtott közéjük„ – mesélte a Borsnak az egyik szemtanú. Úgy tudni, az eset sokkolóan nézett ki, a szemtanúk állítása szerint ugyanis a férfi nem száguldott ugyan, de egy zebrához képest gyorsan, olyan 40–50 kilométeres sebességgel hajtott.

Fotó: Bors

A lányok elrepültek, egyikük a szélvédőre is felgurult. A sofőr azonnal kiugrott, és megpróbált segíteni nekik, a mentők is hamarosan kiérkeztek.”

Később kiderült, egyáltalán nem meglepő, hogy kis híján tragédia történt, a szemtanúk ugyanis azt is elárulták: a férfi szélvédője teljesen be volt fagyva, kilátni sem lehetett rajta.

Azt hittem, hogy párás, de aztán rájöttem, hogy az egész be volt fagyva. Döbbenet, hogy így kiment a forgalomba valaki„ – fogalmazott a lapnak egy másik szemtanú.

A rendőrség megerősítette az állításokat.

Az elsődleges adatok alapján a gépjármű sofőrje elmulasztotta az autója szélvédőjének fagymentesítését és nem látta a gyalogosokat” – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság.

Úgy tudni, a lányok csodával határos módon, de könnyebb sérülésekkel úszták meg a balesetet: bár egyikük ujja eltört, a másik két tininek szerencsére nem keletkezett súlyosabb sérülése, viszont az esetet így büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A 22 éves M. M.-ről úgy tudjuk, hogy nem felelőtlen sofőr, ismerősei állítják, hogy a fiatal fodrászként dolgozó férfi, bár imádja a kocsikat, de sosem száguldozott. Bár azt mondják: valóban felelőtlennek tartják, hogy fagyos szélvédővel vezetett, úgy tudják, aznap reggel éppen munkába sietett, ez lehetett az oka a hanyagságának.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Durva baleset az M1-esen: most mentenek, több kilométeres a dugó

NÍNÓ

Felcsaptak a lángok az autószerelőnél, iszonyatos tragédia történt

NÍNÓ

Horror Jász-Nagykunban: brutális robbanás történt, nem baleset volt

NÍNÓ

Elgázolt egy embert egy mozdony a Dunakanyarban

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton