Létrehozva: 2021.10.31.

212 ezer forint egy kávéért? Lecsaptak a rendőrök Budapesten

Az erzsébetvárosi rendőrök lecsaptak! A külföldi vendégek lehúzására utazó vendéglátóegység üzemeltetőit őrizetbe vették.

A fővárosi rendőrök az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatósággal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az Erzsébetváros Önkormányzata Hatósági és Ügyfélszolgálati Iroda, és a BFKH VI. kerületi Népegészségügyi Osztály munkatársaival együttműködve október 28-án éjszaka egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen tartottak akciót – írja a rendőrség.

Gyanú merült fel arra, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is a többszörösét számlázták ki vendégeiknek. Az ellenőrzés során tetten érték az alkalmazottakat, akik egy német állampolgár részére 212 ezer forint italfogyasztásról állítottak ki számlát, holott a férfi csak egy kávét kért magának. Amikor a vendég vitatta az összeget, a személyzet fenyegetéssel próbálta jobb belátásra bírni. Azzal fenyegették, hogy ha nem rendezi a fogyasztást, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díjat is neki kell megtéríteni. A német sértett a szórakozóhelyet megszálló nyomozóknak azt is elmondta, hogy a bárban két nő ültette le, majd hordta ki neki az italokat anélkül, hogy ő rendelt volna, hiszen pacemakere miatt nem is szokott alkoholt inni. A nyomozók az akciót megelőző felderítő munka során már ismerős üzemeltetői kört azonosítottak a Rákóczi úton működő bár mögött; korábban szintén túlszámlázás miatt ugyanahhoz a családhoz tartozó üzletet számoltak fel a Váci úton. Fotó: Rendőrség A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi vendégeket a szórakozóhelyre, majd italt vittek nekik akkor is, ha épp nem rendeltek. Amikor a vendégek távozni akartak, a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük. Volt olyan eset, amikor egy pohár sörért 250 ezer forintot kértek. Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, több esetben a bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de volt, akiktől ellopták a pénztárcáját, illetve megfenyegették és megverték. A bárból a rendőrök három alkalmazottat állítottak elő, két nőt és a biztonsági őrt, akinél kést, gáz- és riasztófegyvert, valamint gázspray-t is találtak. Az üzletet vezető 56 éves nőt szintén a bárban, 36 éves fiát lakásán fogták el a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai. A csalásból származtatható vagyon lefoglalása érdekében a nyomozók több mint 7 millió forint értékben foglaltak le autót, számítógépeket, táblagépeket, mobiltelefonokat és pénzt. Az üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított eljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a két üzletvezetőt a csalás mellett személyi szabadság megsértésével és önbíráskodással is gyanúsítják. A rendőrök a két tulajdonost őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés