Létrehozva: 2021.08.04.

Leitta magát a forgalmi vizsgán megbukó magyar férfi, nagyon rossz vége lett

Nem tudta eldönteni, hogy igyon-e vagy vezessen.

Szerző Doris

A rendőrségre 2020. november 7-én 10 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a 4215-ös számú úton, Biharkeresztes külterületén balesetet szenvedett egy személyautó. A bejelentő elmondta, hogy nagy sebességgel előzte meg őt egy gépkocsi, azonban a sofőr nem tudta befejezni a manővert, lesodródott az útról, majd a tetejére borulva állt meg.

Fotó: police.hu A jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben, így a rendőrök még a helyszínen vele szemben. A készülék pozitív értéket mutatott, ezért a biharkeresztesi lakost előállították a rendőrkapitányságra további mintavételre – . A 30 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a felelősségét a baleset okozásáért és azt is elmondta, hogy valóban alkoholt fogyasztott mielőtt a volán mögé ült. Magyarázata az volt, hogy a történtek előtt megbukott a forgalmi vizsgáján és elkeseredésében iszogatni kezdett. Vezetési tudásáról egyébként azért kellett újra számot adnia, mert korábban ittas járművezetés miatt elvették a jogosítványát a hatóságok. A sikertelen vizsga után iszogatni kezdett, majd hazament és elindult az autójával kocsikázni. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség miatt folytatott vele szemben nyomozást.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült