Létrehozva: 2021.07.16.

Csoda, hogy nem lett tragédia: az autópályán büntetőfékezett a kecskeméti nő – Videó

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki 2020. november 11-én az M5-ös autópályán az autójával többször büntetőfékezett az utána haladó kisteherautó sofőrje előtt.

Többször büntetőfékezett az M5-ös autópályán egy kecskeméti nő, mert szerinte az előtte haladó kisteherautó sofőrje túl lassan vezetett. Az eset 2020. november 11-én reggel a lajosmizsei pihenőnél történt, nappali, jó látási viszonyok mellett, amikor a sztráda úttestje száraz volt.

Az ügyészség vádat emelt. A vádlott szerint az előtte, azonos irányban közlekedő kisteherautó sofőrje túl lassan hajtott, ezért a vádlott a távolsági fényszóróval többször rávillantott. A kisteherautót vezető férfi a felhajtóról az autópálya külső sávjába sorolt, a vádlott pedig a belső sávba áttérve balról előzni kezdett.

A kecskeméti nő az autópályán büntetőfékezett (Fotó: Fővárosi Főügyészség)

Az előzés során a nő a tehergépkocsi mellé hajtott, leengedte a jobb oldali első ablakot és kiabálni kezdett a férfi felé.

Miután az előzést befejezte, a vádlott az autót hirtelen jobbra kormányozta és részben áttért a külső sávba, majd legalább ötször indokolatlanul röviden fékezett. A sértett az ütközést csak fékezéssel és a jármű leállósáv felé kormányzásával tudta elkerülni – olvasható az Ügyészség oldalán.

Ezután a külső sávban haladtak tovább, de a vádlott ismét indokolatlanul fékezett. A sértett áttért a belső sávba, hogy balról előzze a vádlottat, de a nő szintén áttért a belső sávba és megint indokolatlanul fékezett. A sértett az ütközést csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni.

A sértettnek köszönhetően a járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt.

A vádlott azonban szándékosan megszegte azon KRESZ szabályokat, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni, ugyanakkor a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi.

A vádlott e szabályok megszegésével a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki.

A járási ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.

Az ügyész felfüggesztett börtön és pénzbüntetés kiszabását indítványozza a vádlottal szemben azzal, hogy a közúti járművezetéstől is el kell tiltani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál