Létrehozva: 2021.04.16.

Durva fotók: kirepült autójából és szörnyethalt a Békés megyei sofőr

Doboz és Vésztő között vesztette életét egy sofőr péntek hajnalban. Autójával négy fát darált le a baleset közben. A férfi a biztonsági övét a háta mögött kötötte be.

Békés megyében, a Doboz és Vésztő közötti úton, Bélmegyer közelében egy autó letért az útról, és fáknak ütközött. A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette: kirepült autójából és szörnyethalt.

Teljesen szétszakadt az autó eleje Fotó: Imre György/ Békés Megyei Hírlap

Az autó valószínűleg nagy sebességgel haladhatott az egyébként teljesen egyenes útszakaszon, ahol minden bizonnyal megcsúszhatott, majd az út túloldalára átrepülve négy fának is nekiütközött.

Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

A képek tanúsága szerint már az első fa leszakította a komplett motortért, majd az autó hátulja továbbpördülve még három másik fának is nekiütközött. Az út oldalán nagyon régi fák vannak, és egy nagyon mély árok.

Egy fát is kidöntött az autó Fotó: Imre György/ Békés Megyei Hírlap

A fotókon az is látszik, hogy a sofőr a háta mögött kötötte be a biztonsági öve, ez közrejátszott abban, hogy azonnal kirepült autójából és szörnyethalt. Arról nincs információ, hogy a rendőrök hol találták meg a testet, és az mennyire volt messze a roncstól.

Darabokra hullott szét az autó Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

A tragédia okát és körülményeit a Szeghalmi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Rengeteg baleset történik ezen az útszakaszon, csak az elmúlt fél évben ez már a harmadik baleset volt Doboz és Vésztő között. Tavaly decemberben három személyautó ütközött össze, mindössze három kilométerrel messzebb a mai balesettől. Idén januárban lesodródott az úttestről és az árokba hajtott egy gépkocsi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa