Létrehozva: 2020.03.28.

Lecsapott a rendőrség Újpesten: a lakása előtt kapták el a dílert – videó

A kocsiját és a lakását is átkutatták, 28 millió forintnyi szert találtak nála.

Gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egy férfi Budapesten amfetamint árul nagy mennyiségben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói március 26-án délelőtt megjelentek a férfi újpesti lakásánál, majd az autójával megérkező 36 éves budapesti B. Zsoltot elfogták. A nyomozók a férfi autójában közel 10 kilogramm amfetamint találtak, egy kilogrammos kiszerelésekbe csomagolva.

A rendőrök lefoglalták B. Zsolt autóját, és kábítószer-kereső kutya segítségével átkutatták az újpesti lakást is, ahol további egy kilogramm amfetamint, 31 gramm kábítószergyanús zöld, növényi törmeléket, kábítószer adagolásához használt eszközöket – mérlegeket, tasakokat, őrlőt –, több mint ötmillió forintot és valutát találtak.

A lefoglalt amfetamin feketepiaci értéke meghaladja a 28 millió forintot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói B. Zsoltot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott