Létrehozva: 2020.02.13.

Fenyő-gyilkosság: Ezt mondta Gyárfás Tamás a tárgyalóteremben

Gyárfás Tamás csütörtök reggel megérkezett a tárgyalásra, hogy folytassa tanúvallomását. Megállapította, hogy utoljára az úszó-világbajnokságon fotózták ennyien, majd leült. Így kezdődött meg a maratoni beszéde.

Csütörtök reggel folytatódott a Fenyő-gyilkosság tárgyalása, Gyárfás Tamás maratoni hosszúságú beszédével – írja a Bors, élőben tájékoztatva a történésekről.

Fotó: Hatlaczki Balázs / Bors

Az ügyész a bűnjelekről kezdett beszélni, köztük egy lefoglalt merevlemezről és egy üres pendrive-ról. Gyárfás szeretett volna a merevlemez tartalmát megismerni, a bíró erre közölte vele, hogy a tartalmát esetleg megmutatják neki, de nem viheti haza.

Póta Péter bíró az ügyészt kérdezi, melyek azok a Fenyő János által üzemeltetett Népszavában megjelent cikkek, melyek negatív színben tüntették fel Gyárfást. Az ügyésznő közölte, be fogják azokat mutatni.

Gyárfás kijelentette, hogy csütörtöki beszédében rátér Tasnádi Péter vállalkozó szerepére.

Fotó: Hatlaczki Balázs / Bors

Kijelentette, hogy logikai módszerekkel is cáfolni tudja, hogy megbízta volna Tasnádit és Portik Tamást Fenyő megöletésével. Kifejti, hogy Tasádi vallomásai nem következetesek. Gyárfás elmondja, hogy sosem kérdőjelezte meg Fenyő kvalitásait, majd kijelenti, hogy nem állt baráti viszonyban Tasnádival, és nem haragudott Fenyőre, hiszen rendezték a Nap-Kelte című műsor jogaival kapcsolatos konfliktusukat.

Gyárfás felidézte, hogy régebben köztudott volt, hogy Tasnádi meg akarta öletni a volt feleségét, mert kiderült, hogy nem ő a kisgyerek apja, továbbá azt, hogy Tasnádi 2018-ban azt vallotta, hogy megbízást kapott Fenyő megöletésére, ám Kovács Lajos rendőrezredes néhány hónappal később már azt vallotta, hogy Tasnádi elmondta neki, hogy Gyárfás semmilyen Fenyő-ellenes felkéréssel nem kereste meg.

Gyárfás szerint Tasnádi összevissza beszél.

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A mennybe megyek, és addig játszom, amíg oda nem érsz” – Ezek voltak a haldokló 4 éves fiú szavai anyukájához

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben