Létrehozva: 2019.12.17.

Egymilliárdos ügy: cukorral és étolajjal csalták az áfát

Mintegy egymilliárd forintnyi áfát csalt el egy cég, amely cukorral és étolajjal kereskedett Pest megyében. A bűnszervezet élén négy nő állt.

Különböző élelmiszeripari termékeket, főként cukrot és étolajat hozott be be az Európai Unióból egy Pest megyei központú bűnszervezet. Az árut továbbértékesítették, az áfát azonban nem fizették meg. Az importárut így jóval olcsóbban, a piaci ár alatt adták tovább, komoly hátrányba hozva ezzel a tisztességes versenytársaikat. A közösségi beszerzés utáni áfafizetés kikerülésével a gyanú szerint mintegy egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Képünk illusztráció

A csapatot nagyszabású nemzetközi akció keretében buktatták le. A pénzügyi nyomozók itthon húsz helyszínen tartottak kutatásokat. A hálózat felszámolásában további hét külföldi helyszínen az EUROPOL és az EUROJUST támogatásával a szlovák Rendőrség és a cseh Szervezett Bűnözés Elleni Nemzeti Ügynökség is részt vett. Az egymilliárdos csalás megtérítésére nagy értékű autókat és több millió forint készpénzt foglalt le, továbbá hat bankszámlát zárolt a NAV.

Fotó: 123rf

A pénzügyi nyomozók összesen hat személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Egyikük otthonában a lefoglalt bizonyítékok mellett kész állatkert fogadta a NAV munkatársait. Több mint negyven kígyó, leguánok, gekkók, teknősök, madárpókok és tengerimalacok nehezítették a kutatást.

Képünk illusztráció

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a Pécsi Járásbíróság egy gyanúsított letartóztatását rendelte el. A szervezet irányítói akár húsz évet is kaphatnak.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál