Létrehozva: 2019.11.19.

Ezt üzente fia gyilkosának Marian Cozma édesapja

Sztojka Iván jó magaviselet miatt tavaly szabadult a fegyházból, most viszont újra elkapták kerítés miatt.

Újra rács mögé került a profi kézilabdázó Marian Cozma gyilkosa, Sztojka Iván. Bár a férfi tavaly kedvezménnyel kiszabadult, nem tudott jó útra térni: egy dunaújvárosi lányt idén márciustól prostitúcióra bírt rá, az ő fizetéséből fedezte a megélhetését.

Fotó: Facebook

„A rendőrök S. I. és társai elfogására 2019. november 13-án hajnalra bűnügyi akciót szerveztek, amelynek alkalmával valamennyiüket intézkedés alá vonták. Az otthonaikban megtartott kutatásokon a rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. Az enyingi férfit elfogását követően előállították és bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság november 15-én elrendelte letartóztatását” – áll a rendőrség honlapján.

A Blikk úgy tudja, a Fejér megyei Enyingen most mindenki a férfi újbóli elfogásáról beszél. Egy helyi lakos úgy fogalmazott, alig várták már, hogy ismét rendőrkézre kerüljön.

A lap elérte a 2009-ben halálra szúrt Cozma édesapját, Petre Cozmát, aki ezt üzente Sztojka Ivánnak:

„Azt kívánom, hogy örökre maradjon a börtönben, hogy másnak már ne tudjon akkora fájdalmat okozni, mint nekünk. Megérdemelné, hogy átélje ugyanazt, amit az én ártatlan fiamnak okozott a barátaival. A megítélt kártérítésből még mindig nem kapott semmit a család, de most már nem várok tovább, jogi útra terelem az ügyet” – fogalmazott az édesapa.

A Blikk megkereste Sztojka édesanyját is, aki igen dühösen nyilvánult meg. Azt mondta, kaszával megy neki annak, aki bántja a fiát, majd becsapta a kertkaput.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó