Létrehozva: 2019.09.14.

Megdöbbentő vallomást tett a tárgyaláson a szekszárdi gyerekgyilkos

A mindössze 19 éves K. Dániel még márciusban végzett 6 éves unokatestvérével.

K. Dániel vidáman, kikerekedve érkezett első tárgyalására a Szekszárdi Törvényszékre. Nem nyilatkozhatott, de annyit elárult, hogy nagyon jól főznek a börtönben. A férfi márciusban végzett unokatestvérével, akit a vádirat szerint nem akart megölni, csak megerőszakolni – írja a Bors.

Fotó: Sulyok László

K. Dániel a vád szerint a kis Leonettát az ut­cájukkal párhuzamos földes töltésútra csalta, ahol a kislányt a földre lökte, a végtagjait le­szorította, lerángatta a nadrágját és a bugyiját, majd análisan megerőszakolta. Ezután keze a ügyébe került háromkilós téglával a hanyatt fekvő kislány fejét legalább hat ütéssel lényegében szétverte, majd a közeli patakba dobta, és hazament. Leonetta többszörös, nyílt darabos koponyacsonttörést, az agyállományának többszörös zúzódását, valamint darabos koponyaalapi és járomívtöréseket szenvedett el. A szakértői vélemény szerint a kislánynak esélye sem volt a túlélésre.

A szexuális jellegű bűncselekmény miatt a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, ezért további részleteket hivatalosan nem lehet majd megtudni az ügyről. Mivel K. Dániel még nincs húsz­éves, ezért maximum 30 éves börtönbüntetést kaphat. A férfit az ügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett ember­öléssel vádolja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés