Létrehozva: 2018.11.24.

Kegyetlen módon rabolt ki egy idős bácsit egy 16 éves fiú Nógrádban

A fiatal fiú kétszer is megpróbálta kirabolni az idõs férfit. Rablás és lopás miatt indítanak ellene eljárást.

Õrizetbe vett a rendőrség egy bátonyterenyei 16 éves fiút, miután kétszer is ki akart rabolni egy idős, mátraverebélyi bácsit. 

Az esetről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés kedden, miután a fiatal másodjára is megpróbálta kirabolni az idős férfit. Bár a fiatal első alkalommal pár tízezer forintot el tudott vinni magával, ám másodjára már nem járt sikerrel, annak ellenére, hogy betöréskor az idős férfi mellkasára térdelve kényszerítette értékek átadására.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiú nem csak az idős embert akarta kirabolni, hanem egy másik családi ház melléképületéből már tűzifát is lopott. 

A fiatalt a nyomozók előállították és gyanúsítottként kihallgatták, letartóztatását indítványozták, melyet az illetékes bíróság november 23-án elrendelt. 

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egy rendbeli rablás bűntett, egy rendbeli rablás bűntett kísérlet és két rendbeli lopás vétség miatt folytat büntetőeljárást a 16 éves fiú ellen – áll a police.hu közleményében.

origo.hu

Ez volt Tompos Kátya egyik utolsó üzenete

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

mandiner.hu

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor beszédét a Békemeneten! (VIDEÓ)

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

ripost.hu

"Mi már áradunk!" - ennyien vannak vonulnak a Békemeneten

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángra kapott egy budapesti lakóépület

NÍNÓ

Most jött: tömegkarambol történt az M5-ösön, most is tart a mentés

NÍNÓ

Zokogott a bíróságon a gyilkos TikTok-sztár, aki megölte a feleségét

NÍNÓ

"Egész életében csak jót tett másokkal" – Kegyetlenül meggyilkolták a hajdúszoboszlói óvodai dajkát

NÍNÓ

A fél ország a 3 éves Lilyt keresi, látta valaki a tündéri kislányt?

NÍNÓ

Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök Hajdúszoboszlóra: borzalom, amit a házban találtak

NÍNÓ

Riasztották a mentőket: súlyos baleset történt a fővárosban

NÍNÓ

"Mi is lehetnénk odafent" - otthonától pár kilométerre, Vámospércsnél halt szörnyet a nyugdíjas házaspár