Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2018.04.24.

Mi folyik Mosonmagyaróváron? Újabb villanyszerelőknek veszett nyoma

Bár a holttesteket még nem találták meg, a vállalkozót már emberölés gyanújával letartóztatták.

Már nemcsak a kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt, két villanyszerelőt keresik Mosonmagyaróváron, hanem két másik férfit is - értesült a Hír TV Riasztás című műsora. Úgy tudják, mind a négyen ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett.

Március 31-én egy győri férfi korábbi munkaadójával találkozott, mert sok pénzzel tartozott neki. Zoltánról azóta nincs hír. Felesége elmondása szerint tízezer euró fölötti összeggel tartozhattak párjának.

"Volt, aki azt mondta, hogy több mint tizenháromezer. Volt aki azt mondta, amikor beszélt a Zolival, meg erről a munkájáról, volt aki azt mondta, hogy az eltűnése előtti két hétben mondta neki a Zoli, hogy tizennyolcezer euró. Nem tudom"

– nyilatkozott.

Kiderült, hogy egy másik szerelő, Orlik Vilmos 2015 nyarán szintén egy munkamegbeszélés után tűnt el, pont úgy, mint Zoltán. De rajtuk kívül a Riasztás szerint másik két férfit is nagy erőkkel keres a rendőrség, a vállalkozónak ugyanis az ő eltűnésükhöz is köze lehet.

Bár a holttesteket még nem találták meg, a vállalkozót már emberölés gyanújával letartóztatták.

origo.hu

Orbán Viktor: Magyar fogadtatás - videó

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

magyarnemzet.hu

Hamarosan nagy bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping – kövesse nálunk élőben

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál