Létrehozva: 2018.04.16.

Megtalálhatták VV Fanni holttestét? Így azonosítják a megölt nőt

Elõször a torzóját találták meg pénteken, a Fertõ tó osztrák oldalán. Bár korábban balesetrõl cikkeztek, most már biztos, hogy gyilkosság történt.

Magyar is lehet az a fej nélkül talált nő, akinek holttestére pénteken bukkantak rá  Fertő tó osztrák oldalán, Rusztnál.

Annak ellenére, hogy elég erősen gyilkosságra lehet gyanakodni egy ilyen esetben, az osztrák rendőrök először ezt nem akarták biztosan kijelenteni, balesetnek hitték. Vasárnap azonban már egyértelműen bűncselekmény miatt folyt az eljárás, ugyanis túl szabályosak a vágások. Az ügyben kriminálszakértő segítségére is szükség volt, a holttest ugyanis annyira oszlásnak indult, hogy először abban sem voltak biztosak, hogy emberi maradványról van szó.

A Krone Zeitung azt írja, hogy a személyazonosítás huzamosabb időbe telik, mert a fej, amit keresőkutyákkal és búvárokkal péntek este találtak meg egy nádasban, szintén rossz állapotban van. A fogai alapján próbálják majd kideríteni az áldozat kilétét: átnézik az eltűnéses körözéseket, és amik szóba jöhetnek, azoknál felveszik a kapcsolatot az eltűnt fogorvosával, hogy panorámaröntgen-képet kapjanak.

Természetesen az sem kizárt, hogy a tavaly novemberben eltűnt VV Fanni holttestére bukkantak, hiszen a holttest mindössze 10 kilométernyire volt a magyar határtól.

A Bors megkereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-kapitányságot, ahol azt mondták: hivatalos megkeresést egyelőre nem kaptak az osztrák hatóságoktól.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el