Létrehozva: 2017.08.30.

Brutális csattanás: azonnal szörnyethalt a buszbalesetet okozó sofőr

A szemtanúk szerint egy 80 év feletti bácsi vezette azt az autót, amelyik hétfõ délután egy menetrendszerinti járattal karambolozott frontálisan a 6-os úton.

A Pécs és Szabadszentkirály közötti menetrend szerinti járat karambolozott frontálisan egy személyautóval hétfőn. A busz árokba borult, négyen megsérültek, az autót vezető férfi a helyszínen szörnyethalt.

A Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt. szóvivője a %RIPOST%-nak megerősítette:

a szemtanúk szerint az autót egy idős férfi vezette. A helyi internetes portál szerint 85 éves is elmúlt a sofőr.

A képek alapján az autó hatalmas sebességgel vágódhatott a szemből szabályosan érkező buszba. Egyes feltételezések szerint rosszul lett a sofőr, talán emiatt akaratlanul nyomta meg a gázpedált. A balesetről szóló tudósítást kommentelők többsége úgy véli, ebben a korban már nem szabadna engedélyezni a vezetést.

Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakember azonban óv az általánosítástól. Szerinte a vezetői képesség nem elsősorban az életkortól, hanem a fizikai és mentális állapottól függ. "A háziorvosi rendszernek kellene jobban kiszűrnie a vezetésre alkalmatlanokat. Szükség lenne szigorításokra, de én nem az életkort tekinteném meghatározónak ebben" – nyilatkozta a %RIPOST%-nak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés