Létrehozva: 2016.09.07.

Aknavető gránát a Hungária körúton! Teljes útzár, közlekedési káosz várható

Három ikerházból is kitelepítik a lakókat.

Egy százhúsz milliméteres aknavető gránátot találtak Budapest XIV. kerületében, a Hungária körúton, amelyet emiatt teljes szélességében lezárnak egy szakaszon.

Ezt a szakaszt zárják le:

A tájékoztatás szerint ki kell üríteni a Hungária körút 163/A, 163/B és 165/A lépcsőházat, valamint három ikerházat, ez mintegy negyven-negyvenöt lakást érint.

A Hungária körutat nagyjából kétszáz méter hosszan teljesen lezárják a Városliget közelében.

A BKK azt írta, hogy az Ajtósi Dürer sor és az Erzsébet királyné útja között zárták le a Hungária körutat. Az 1-es villamos helyett Zugló vasútállomás és a Lehel utca / Róbert Károly körút között pótlóbuszt állítottak forgalomba.

A várhatóan kialakuló torlódás miatt érdemes elkerülni a Hungária körgyűrűt, az M3-as autópálya bevezető szakaszát és a Dózsa György utat, a tömegközlekedési járatokon utazók pedig megnövekedett menetidőre számíthatnak - írta a BKK.

Ezt a fajta gránátot a szovjetek használták a II. világháborúban.

Egy ugyanilyen júliusban került elő pár kilométerrel arrébb, Zuglóban.

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

vg.hu

Bidennek és Hszinek könyörög Zelenszkij miután egyik sem megy Svájcba az oroszok nélküli béketárgyalásra

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

vg.hu

Óriásbörtön Magyarországon: nagy az érdeklődés a diplomás állások iránt – ennyit lehet keresni

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális baleset az M1-esen: most mentenek, több kilométeres a dugó!

NÍNÓ

Szívszorító fotók jöttek: 22 éves férfi halt szörnyet az úton, rommá tört a kocsi

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak, gyerekeket gázolt egy autós a főzőversenyen

NÍNÓ

Tragédia lett a reggeli buszbalesetből: két ember meghalt

NÍNÓ

Teljes útzár: buszbaleset történt, ezekben a percekben is tart a mentés

NÍNÓ

Hatalmas baleset Heves vármegyében, több mentő és mentőhelikopter a helyszínen

NÍNÓ

Megrázó felvétel: senki sem volt bekötve, negyvenes férfi halt meg Győrújfalun

NÍNÓ

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek