Létrehozva: 2016.07.19.

14 millió forintot csalt ki mellrákra hivatkozva

Tizenöt emberrel hitette el, hogy súlyos beteg, és csak az õssejtterápia segíthet rajta. Azt hazudta, hogy ez az eljárás nagyon drága, és az állam csak utólag téríti vissza a költségét.

A 31 éves győri nő hamis papírokkal verte át áldozatait mellrákra hivatkozva. Azt állította, hogy gyógyíthatatlan rákos megbetegedésben szenved, melyen a kemoterápia sem tud már segíteni, az egyedüli remény az őssejtterápia maradt.

Volt olyan áldozat, akitől 5,8 millió forintot csalt ki.

Azzal szedte rá az embereket, hogy a terápia 12 millió forintba fog kerülni, és az állam csak utólag fogja visszafizetni a kezelés költségeit. Hamis dokumentumokat mutatott be az állapotáról, melyek segítségével 25.000-5.800.000 forint közötti összegeket szedett be a gyanútlan adakozóktól.

Egy plébániát is majdnem lehúzta 2 millió forinttal, de ott elakadt az adminisztrációs részeknél.

Az elkövetőnek természetesen nincs mellrákja, ellenben mellplasztikán már átesett.

Az ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, és más bűncselekmények elkövetésével vádolja.

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Már tényleg nincs visszaút: A rákbeteg Károly király inkább David Beckhamet választotta fia, Harry herceg helyett

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben