Létrehozva: 2016.06.09.

Vigyázz! Három új módszerrel is próbálkoznak a trükkös csalók!

A rendõrség és a mentõk is figyelmeztetnek, érdemes odafigyelni és értesíteni a környezetedben élõ idõseket!

Az új módszereket használó trükkös csalók mentősként mutatkoznak be, hamis ékszert kínálnak eladásra, valamint mobilszolgáltató nevében csöngetnek be.

Nézzük sorban az utóbbi idők eseteit:

1. Hamis ékszerek

Szekszárdon az új módszerrel két autóst is megkárosítottak. Az egyelőre ismeretlen csalók a Palánki úton állítottak le két személygépjárművet, majd arra hivatkozva, hogy elfogyott az üzemanyag az autóban,

aranynak látszó nyakláncot, karkötőt és pecsétgyűrűt kínáltak megvételre,

hogy abból tudjanak tankolni.

2. Nem létező nyeremények

Körmenden és környékén ismeretlenek telefonálgatnak, akik  mobilszolgáltató képviselőinek kiadva magukat, nyereményt ígérve kérik a sértetteket, hogy a bankkártyájukról egy általuk megadott telefonszámra töltsenek fel különböző összegeket. Két jóhiszemű áldozat teljesítette a kérést, de a várt nyeremény nem érkezett meg egyik esetben sem. A Körmendi Rendőrkapitányság mindkét ügyben csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

3. "Unokázós csalók"

Közben az Országos Mentőszolgálat is figyelmeztet, hogy

mentősként bemutatkozó csalók verik át a gyermekükért, unokájukért aggódó időseket!

"...idős embereket keresnek meg mentősként bemutatkozó csalók telefonon, vagy email-ben azzal a rémisztő és valótlan hírrel, hogy gyermekük vagy unokájuk balesetet okozott, és most sürgősen pénzre van szüksége. A lelketlen csalók visszaélnek az emberek mentőkbe vetett bizalmával és kiszolgáltatottságával, megrémisztik és becsapják áldozataikat" - írja az OMSZ az oldalán, hozzátéve, hogy a mentők a valóságban a betegellátással foglalkoznak, rokoni pénzsegély kérésében, célba juttatásában nem működnek közre.

(Az elmúlt időszak "unokázós" csalásaival itt és itt foglalkoztunk részletesen.)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa