Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.30.

Váratlanul halt meg a konyhás, rettegnek az általános iskolában

Fertõzõ tüdõbetegségben, tragikus hirtelenséggel elhunyt a szatymazi általános iskola egyik konyhásnénije.

Mentő vitte el a szatymazi általános iskola egyik kisegítőjét, a konyhásnéni hirtelen rosszul lett, véreset köhögött. Később a kórházban hunyt el, a Blikk információi szerint fertőző tüdőbetegség okozta a halálát.

Fogalmunk sem volt, hogy mi baja. Aztán pár nap múlva jöttek a hírek, hogy TBC-s, és hogy bevitték a Deszki Tüdőszanatóriumba. Most hétfőn sokkolt bennünket a hír, hogy vasárnap már meg is halt. Értesítettük az ÁNTSZ-t

– mondta el a lapnak az egyik harmadikos gyermek édesanyja. Egyike azoknak, akik attól tartanak, hogy a szatymazi általános iskola több mint 250 diákja közül bármelyik elkaphatta a veszélyes kórt. Bár Éva nénit mint takarítót alkalmazták, de a gyerekek beszámoltak a szüleiknek arról, hogy ha kellett, segédkezett az ételkiosztásban is.

A Blikk megkereste a település polgármesterét is, aki megerősítette információinkat.

Valóban történt egy tuberkulózisos megbetegedés, de megtettünk minden szükséges óvintézkedést. Tartottunk egy szülői értekezletet a diákok hozzátartozóinak, ahol jelen volt a település háziorvosa is

– mondta el Barna Károly és hozzátette: hétfőn az Országos Tisztifőorvosi Hivatal munkatársai minden diákot meg fognak vizsgálni, ahogy az intézmény dolgozóit is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton

NÍNÓ

Felkavaró fejlemény: Ezt tudta meg a rendőrség az Aszódon talált holttestről

NÍNÓ

Látta valaki? Eltűnt a 12 éves Erik, keresi a rendőrség