Létrehozva: 2016.04.07.

Friss információk a 13 éves miskolci kislány eltűnéséről!

Esztergályos Lillát kedd reggel látták utoljára a miskolci vasútállomáson, azóta nem tudni, hol van. A telefonját szerdán be tudta mérni a rendõrség, több száz kilométerre Miskolctól.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, kedd reggel 7 óra 30 perckor látták utoljára Esztergályos Lillát Miskolcon, azóta nem tudni, hol van. A 13 éves kislány épp iskolába készült és a vasútállomásról indult útnak, ám sem sem oda, sem haza nem érkezett meg. Lillát két napja keresi aggódva családja, és már a rendőrség is nyomoz az eltűnése ügyében.

Sinka Vivien, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke a %RIPOST% kérdésére elmondta: bár a kislány telefonja kedd óta ki van kapcsolva, a rendőrség be tudta mérni szerda délután. Megdöbbentő adatra derült fény.

Miskolctól 250 kilométerre észlelte a rendszer Lilla telefonját, de el is tűnt a térképről. Sajnos az eddigi nyomozás nem vezetett eredményre, a család és a hatóság is kizárt minden felmerült lehetőséget

- mondta portálunknak az elnök, aki kihangsúlyozta: a 13 éves kislány  sokkal fejlettebb az átlagnál, nem tipikusan általános iskolás testalkatú a lány.

Lilla 172 cm magas, 58-60 kg súlyú, világos barna haja és kékeszöld szeme van. Eltűnésekor fekete felsőt, rózsaszín melegítőt, fekete cipőt, és fekete kabátot viselt. Volt még nála egy fekete kézitáska, és egy fekete sporttáska, rózsaszín csíkkal.

Jobb szeme alatt V alakú heg látható, mely kutyatámadásból származik!

Fénymásolt személyi igazolvány, eredeti diákigazolvány, valamint 8 ezer forint volt nála.

Aki Lilla jelenlegi tartózkodási helyével vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget a 107-es vagy 112-es számok valamelyikén!

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!