Létrehozva: 2016.03.05.

Lajosmizsei öngyilkosság: Nem tudta feldolgozni a férfi, hogy kirabolták

Jogerõsen 8 és 10 év fegyházra ítélt csütörtökön a Szegedi Ítélõtábla három román férfit, akik 2012-ben megvertek és kiraboltak egy idõs lajosmizsei férfit. Magyar felbujtójuk 7 évet kapott. A rablás áldozata az õt ért traumát nem tudta feldolgozni, és tavaly öngyilkos lett.

Szerző Brenner Balázs

Még 2012-ben egy magyar férfi vetette fel román ismerőseinek, hogy pénzt kellene lopniuk, azt is elmondta nekik, hogy egy Lajosmizse melletti tanyán élő idős embert szemelt ki magának. A neki dolgozó román tudni vélte, hogy a férfi 400 ezer forintot tart az éjjeliszekrényében. Társaik beleegyeztek a dologba.

A szegedi bíróság által megállapítottak szerint autóval mentek a 69 éves bácsi tanyájához, majd a románok közül ketten a kerítésen átmászva belopóztak a kertbe. Akkor viszont észrevették, hogy a férfi otthon van, és tévét néz. Telefonon szóltak társaiknak, hogy menjenek értük. Ez meg is történt, ám mégis úgy döntöttek, hogy a pénzt megszerzik.

A maszkot viselő románok – miután a csendből azt gondolták, hogy a bácsi lefeküdt aludni – bementek a konyhába, majd az idős férfi szobájába. A felriadó férfit megütötték, majd ketten lefogták, harmadik társuk a pénz után kutakodott. Mivel az idős bácsi kiabált, és menekülni próbált, többször oldalba verték. A házigazda végül

halottnak tettette magát,

a rablók csak ekkor hagyták abba bántalmazását. A románok egymillió forintot találtak a házban, ezzel elfutottak.

Nem bírta feldolgozni kirablását

A bácsi 6 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, de életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna, ez nem a támadóin múlott - állapította meg a bíróság.

Az idős férfi tavaly áprilisban öngyilkos lett, felakasztotta magát a saját házában.

A Kecskeméti Törvényszék októberben rablás, testi sértés és magánlaksértés miatt két román rablót 7, egyet pedig 8 év fegyházra ítélt, és 5 valamint 6 évre kiutasította őket Magyarországról. Első fokon a legsúlyosabb büntetést a magyar férfi kapta, mint felbujtó: 8 év 4 hónap fegyházat. Az ítélőtábla később a román vádlottak büntetését súlyosbította, a magyarét viszont jelentősen enyhítette, mondván, az idős ember brutális bántalmazására nem adott tippet társainak.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elgázolt egy embert egy mozdony a Dunakanyarban

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból