Létrehozva: 2015.07.21.

19 éves anyát gázolt halálra egy trabantos

Éjszaka szaladt bele az úttesten sétáló gyalogosokba az ittas sofõr, egy ember a helyszínen, egy másik a kórházban veszítette életét.

Szerző Brenner Balázs

Vádat emeltek az ellen a 37 éves férfivel szemben, aki még 2014 novemberében a Pápához közeli Homokbödöge és Nagytevel községek közötti útszakaszon két ember halálához és három ember súlyos sérüléséhez vezető közúti balesetet okozott - tájékoztatott a Veszprémi Járási Ügyészség.

Az elsődleges adatok szerint a szörnyű baleset akkor következett be, amikor a Homokbödöge felől Nagytevel irányába hajtó Trabant egy balra ívelő kanyarban jobbra lesodródott és behajtott az út szélén sétáló ötfős csoportba.

Az ütközés következtében egy 19 éves lány, akiről később kiderült,

hogy egy kisfiú édesanyja, már a helyszínen életét vesztette,

négyen pedig megsérültek, közülük egy 17 éves lány annyira súlyosan, hogy a kórházban belehalt a balesetbe.

Ittas sofőr gázolt

A vizsgálatok kiderítették, hogy a Trabantot vezető 37 éves férfi erősen ittas volt, így okozta a balesetet. A szakértők továbbá megállapították, hogy az öt gyalogos szabálytalanul, a sofőrrel azonos irányban, gépjárműve előtt haladt,

láthatósági mellény sem volt rajtuk.

A Veszprémi Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a trabantos sofőrrel szemben.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés