Létrehozva: 2021.03.30.

Játszótéri szex borzolja a kedélyeket Baján, többen is a hintában élik át az orgazmust

Mégis mi folyik a Bács-Kiskun megyei településen?

Szerző Doris

Őrjöngenek a bajai anyukák, mostanában ugyanis egyre gyakoribb, hogy a város Kiscsávoly nevű városrészén olyan dolog történik egy játszótéren, aminek a hálószobában, vagy legalábbis a négy fal között lenne a helye – írja a Blikk.

Az egész úgy derült ki, hogy a bajai szülők zárt Facebook-csoportjában egy anyuka méltatlankodni kezdett. Tegyük hozzá, teljes joggal!

„Délután sétáltunk egy nagyot a lassan 21 hónapos lányommal. Gondoltam, zárjuk a napot egy kis hintázással a Barátság téren, úgysincs iskola, nincsenek sokan. Mikor meglátta a játszóteret, futott, mint a nyúl. Én annyit láttam messziről, hogy van ott valaki. De ezt... délután öt órakor ott d**nak a fészekhintában!? Mikor közelebb értünk, akkor kezdték el takargatni magukat – írta felháborodottan a hölgy.

Mint a kommentekből kiderült, erre más is felfigyelt már, épp ezért kerüli a környéket is, bár nehéz elmagyarázni a kicsiknek, pontosan miért is nem mehetnek a közeli játszótérre. Azt mégsem mondhSatják, hogy ott épp kamatyolnak.

Egy másik édesanya számára pedig értelmet nyert, miért nem járnak oda sokan, ugyanis ők pont a kevés gyerek miatt látogatták eddig a parkot.

Bár egy feljelentés talán segíthetett volna, az anyuka nem fordult a rendőrséghez az ügyben.

„Az elmúlt években volt pár alkalom, amikor környékbeli játszótereken kísértetiesen hasonló eset miatt kaptunk megkeresést” – kezdte a Blikknek Bokányi Zoltán, a Bajai Polgárőr Egyesület elnöke.

„Akkor a rendőrséggel közösen, fokozott jelenléttel megelőztük a problémát, legalábbis eddig úgy tűnt. Bár az elmúlt időszakban nem kerestek minket hasonló eset miatt, mostantól oda fogunk figyelni a környék játszótereire” – ígérte.

Nyirati Klára polgármester sem kapott bejelentést erről, de megkeresésünkre megígérte, hogy több közterület-felügyelő járja majd a környéket.

Te tapasztaltál már hasonlót?

origo.hu

Csak ki kellett volna tolatni azzal a rengeteg fával, talán sose derül ki, mit nézett a sofőr - videó

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Nembináris énekes lett az Eurovíziós Dalfesztivál győztese, a kamerák előtt törte el a trófeáját

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor véleményt mondott a Liu-fivérek országváltásáról

life.hu

Harry herceg sírva fakadt: újabb pofont kapott a királyi családtól

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida