Létrehozva: 2020.12.09.

Győzött a vágy: kamera rögzítette, ahogy a családapa elélvez a nyílt utcán +18

Ahogy a mondás tartja: valamit valamiért. A férfit ugyanis lecsukták, így rácsok mögött tölti majd a karácsonyt.

Nagy árat fizetett a 45 éves Jonathon Pisani azért, hogy ezekben a vészterhes időkben kiélje a szexuális vágyait.

Fotó: Facebook

A férfit 11 hétre lecsukták, miután egy térfigyelő kamera rögzítette, hogy bonyolódik a kelleténél jóval intimebb viszonyba a 40 éves Kate Jacksonnal, Manchester egyik utcáján, ráadásul fényes nappal – írja a Daily Star.

A felvételen jól látszik, ahogy a párocska kellemes beszélgetésbe elegyedik, elkortyolnak egy üveg cidert, majd belekezdenek a kölcsönös örömszerzésbe, egészen addig, amíg valaki rájuk nem hívja a zsarukat. Kiderült, hogy a szemtanú azért riasztotta az egyenruhásokat, mert azt hitte, a nőt megerőszakolták, de később nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon is benne volt a dologban.

Lényeg, hogy Pisanit 11 hétre lecsukták az augusztusban történt eset miatt, ezért a karácsonyt is a börtönben fogja tölteni.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida