Létrehozva: 2020.04.07.

Két prostival orgiázott a sztársportoló a szexkaranténban, vége a karrierjének

Nem túlzás azt állítni, hogy magának kereste a bajt.

Bármennyire is tehetséges Kyle Walker, a Manchester City fiatal focistája, egész biztos, hogy nem léphet többet pályára az angol válogatott színeiben. Addig legalábbis biztos nem, amíg Gareth Southgate a szövetségi kapitány.

Fotó: Profimedia

A 29 éves játékos mondhatni maga alatt vágta a fát. Nem bírt magával és a koronavírus-járvány idején őrületes szexpartit tartott a lakásán. A Daily Star szerint egy haverjával nem több mint 2000 fontot fizetett két prostituáltért, akik nála töltötték az éjszakát. Az egyik lány 21 éves és Louise McNamara-nak hívják, míg a másik egy 24 éves brazil nő. A futballista még előre is gondolkodott, ezért álnévvel kereste meg az örömlányokat, később kiderült, hiába. Miután másnap reggel távoztak, Walker első dolga volt egy közösségi oldalon közzétett videóüzenetben felhívni a lakosság figyelmét a szabályok betartásának fontosságára.

A légyottra persze fény derült, miután az egyik hölgy felismerte őt és még képeket is készített róla, a vágyának parancsolni nem tudó sztárfocista pedig már hiába kért bocsánatot. Nem elég, hogy nem kérnek belőle a válogatottban, 250 000 fontos büntetést is kell fizetnie a csapat felé.

Vajon így is megérte neki?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat