Létrehozva: 2018.03.10.

Ilyen leszbiszexet sem láttunk még fényes nappal a vonaton

A botrányos esetet egy döbbent utasnak sikerült megörökítenie...

Kellemetlen élményben volt része a 26 éves Kaden Wildnak, aki párjával, Markkal zötykölődött a Crewe-ből Londonba tartó vonaton. Méghozzá fényes nappal!

Az egyik ülésen ugyanis két nőt vett észre, akik a táj helyett inkább egymással voltak elfoglalva. A szó legszorosabb értelmében!

A The Sun beszámolója szerint a két hölgyemény egy pornófilmbe való szexmutatványt hajtott végre az ülésen, ráadásul épp azon, amin Kadennek és kedvesének kellett volna ülnie a jegy szerint.

"Látszott, hogy csak magukkal vannak elfoglalva, ezért nem mertünk közbeavatkozni. Mégis úgy éreztem, hogy oda kell pillantanom, ekkor láttam, hogy az egyik nő feje már a másik nő lába között van"

- nyilatkozta sápadtan a szemtanú.

Az oda nem illő akció csak a londoni végállomásnál ért véget, ahol is az egyik főszereplő felhúzta a nadrágját, mindketten kabátot vettek, majd elsétáltak, mintha mi sem történt volna...

A vasúthálózat szóvivője később a következőket nyilatkozta a kínos esetről:

"Sajnáljuk, hogy utasainknak ilyen élményben volt része, nyomozást indítottunk az ügyben. Az ilyesfajta viselkedés szerencsére nagyon ritka a szerelvényeinken, de minden ilyen ügyet komolyan veszünk."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat