NA NE!

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.02.08.

Kegyetlen bosszú: rágógumit nyomott az előtte ülő hajába egy dühös utas

Zavarta az előtte ülő hosszú haja, ezért úgy döntött, kemény megtorláshoz folyamodik.

Záporoztak a kritikák egy repülőgép járat egyik utasa felé, aki kegyetlen bosszút állt a gépen előtte ülő, hosszú hajú nőn, akinek tincseit átdobta az ülése háttámláján, eltakarva a mögötte helyet foglaló elől az ott elhelyezett televíziót, és egyértelműen zavarva ezzel a másik női utast. Ám miután az esetről készült felvétel az interneten is elterjedt, sokan úgy vélekedtek, az illető ezzel már túllépett egy bizonyos határt.

repülő, repülőgép, belső
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A videófelvételen - amelyet X-en, a NoContextHumans nevű oldalon tettek közzé - azt látható, amint az irritált utas kivesz a szájából egy rágógumit, majd belenyomja a másik nő hajába, ügyelve eközben arra is, hogy alaposan elkenje a tincsei közt. Itt azonban nem állt meg: még a kávéjába is belemártogatta az előtte ülő fürtjeit, illetve egy nyalókát is beleragasztott a tincsek közé. 

Nem tudni, a videó valós eseményt örökített meg, vagy pedig megjátszott felvételről van szó - amennyiben ténylegesen megtörtént esetet lehet látni, akkor a felhasználók úgy vélik, az akciót végrehajtó utas túl messzire ment.

Úgy értem, ha ez igaz, miért nem szólt neki, hogy útban van neki a haja. Elismerem, hogy udvariatlanság így hátradobni a hajadat, de erre akkor sem volt szükség

- jelentette ki az egyik kommentelő, a Daily Stars beszámolója szerint.

 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja